Schäfer Nóra és Skaliczky Dávid
Hivatásunk a minket felkereső emberek tudatosságának és fejlődésének hatékony támogatása.
Célunk az, hogy résztvevőinknek olyan helyzeteket teremtsünk programjainkon, melyek által értékes tapasztalatokat szerezhetnek, valamint segítünk abban is, hogy ezeket a mindennapjaikba is beépíthető, hasznos tudássá alakíthassák át.

SZAKMAI BEMUTATKOZÁS

Schäfer Nóra

Schäfer Nóra

pszichológus, tréner

ÖNÉLETRAJZ LETÖLTÉSE

2011-ben szereztem meg pszichológusi diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az egyetemi évek alatt kerültem közel a resztoratív szemlélethez és a KÖSZ Magyarország Alapítványhoz, melyen keresztül volt lehetőségem veszélyeztetett, gyermekotthonban nevelkedő fiatalokkal dolgozni és rengeteg tapasztalatot szerezni csoportvezetésről, krízisintervencióról, arról, hogy hogyan lehet valakit abban támogani, hogy felelősséget tudjon vállalni az élete alakulásáért. Szintén az egyetemi évek alatt ismerkedtem meg a tapasztalati tanulással és az élményalapú fejlesztéssel, ami a mai napig szerves részét képezi az általam vezetett programoknak. Képződtem autogén tréningben és elvégeztem a Magyar Relaxációs- és Szimbólumterápiás Egyesület módszerspecifikus képzését is. Jelenleg a Magyar Családterápiás Egyesületnél képződöm pár-és családterapeutának. Mindezek mellett nagy hatással volt rám a megoldásfókuszú szemlélet és a pozitív pszichológia, melyeket igyekszem beépíteni a munkámba. Arra törekszem, hogy a hozzám fordulók képessé váljanak megtalálni a saját erőforrásaikat és megoldásaikat, túljutva az elakadásokon, legyen az párkapcsolati krízis, életvezetési-, stresszkezelési nehézség. Célom, hogy klienseim új nézőpontokkal, hasznos tapasztalatokkal és eszközökkel gazdagodjanak, melyek hozzájárulnak az életükkel kapcsolatos elégedettség érzésének megtapasztalásához, valamint céljaik eléréséhez.

SD

Skaliczky Dávid

tapasztalati tanulás tréner és coach

ÖNÉLETRAJZ LETÖLTÉSE

SZEMÉLYES BEMUTATKOZÁS

DSC_1074

Azt mondják, a pszichológus a személyiségével dolgozik. Azzal, ahogy jelen van a klienssel, ahogy reagál és kérdez, támogat és megerősít és ahogy megteremti azt a biztonságos légkört, mely a kliens számára lehetőséget és teret biztosít arra, hogy felismerjen, tudatosítson, elfogadjon, változtasson.

Sokat gondolkodtam, mit mondjak el magamról, mi az az információ, amin keresztül mások képet kaphatnak rólam, a személyiségemről és végül úgy döntöttem, szakmai bemutatkozás helyett (mellett)  inkább pár gondolatot írnék magamról és főleg azokról a hatásokról, melyek az utóbbi években értek, és amelyek alapvetően befolyásolták azt, hogy ki is vagyok ma.

Van egy idézet, ami életemnek ezt a fontos időszakát jelképezi, ezért azt gondolom, ezen keresztül tudom a leginkább szemléltetni a bennem végbemenő változásokat, melyek nem csupán a személyiségemet, de szakmai érdeklődésemet és szemléletmódomat is befolyásolták.

“Az életben nem az a feladatunk, hogy kivárjuk, amíg a vihar elvonul, hanem az, hogy megtanuljunk az esőben táncolni.”

(ismeretlen)

Sokáig vártam. Nem is igazán tudtam, hogy mire és miért, de azt éreztem, hogy ez még nem az és nem olyan… „De talán majd egyszer…” Vártam és nem változtattam. Felvettem az esőkabátom és tettem a „dolgom”, de közben mégis úgy éreztem, jobb idő is lehetne és reménykedtem, hogy egyszer majd tartósan kisüt a nap. De többnyire köd volt, amitől nem láttam messzire és ez elbizonytalanított, hogy akkor merre is tovább?  Próbálkoztam, hátha tudok hatni az időjárásra. Egy kis enyhülés és napsütés után lassan megint visszaszállt a köd. Aztán egyszer a látótávolságon belülre került valami. Tulajdonképpen nem is látni kellett, hanem átélni. Részt vettem egy élményterápiás képzésen, ahol kaptam néhány olyan élményt, melynek hatására végre szembenéztem a kérdéssel: mire is várok valójában? Miért keresem a kifogásokat, amik megakadályoznak abban, hogy a céljaim és vágyaim megvalósításába fogjak? Megtanultam néhány tánclépést és ráéreztem a tánc ízére. Az autogén tréninggel újabb lépéseket tanultam és azon vettem észre magam, hogy nem is figyelek az időjárásra, mert azt teszem épp, ami fejleszt és örömet okoz…és feloszlatja a ködöt…

Én azóta is táncolok….

És egyre jobban élvezem.

DSC_1061

Tizennégy éves voltam, amikor eldöntöttem, hogy mostantól fogva tudatosságra törekszem.

Gyorsan felismertem, hogy szinte mindig választhatok. Azaz választhatnék… Még ha másról  nem is, gondolkodásom mikéntjéről, azaz nézőpontom megválasztásáról szabadon dönthetek. Ez alapvetően befolyásolja azt is például, hogyan érzem magam, ezért biztosan érthető, hogy ez milyen nagyon fontos. Motivált voltam tehát és mindig arra törekedtem, hogy ebben az értelemben „jól” csináljam a dolgaim, de mégsem mindig sikerült…

Szerintem minden ember, mint ahogy a világegyetem és az élet is, végtelenül összetett. Éppen ezért mindenki minden helyzetet megannyi nézőpontból szemlélhet, tehát számtalanféleképpen láthat. Számtalanféleképpen és számtalan képen láthatom az életem. Ízlelgessük ezt a mondatot! Számtalan képen látom az életem. Hiszen néha valóban képekben látjuk az életünk, például mikor az emlékeink között lapozgatunk. Ilyenkor persze minden képnek más-más hangulata van és leginkább az festi ezeknek a képeknek a hangulatát, hogy éppen akkor, annyi idősen, abban az élethelyzetben hogyan éreztük magunkat. Tehát az, hogy ott és akkor milyen nézőpontból láttuk az életünk.

Egyszer ezen úgy elgondolkodtam… hogy van az, hogy ez néha sikerül, néha nem? Pedig milyen jó lenne, ha mindig egy olyan nézőpontot tudnék választani, ami éppen akkor támogat. Ha ezáltal olyan érzésekre tudnék ráhangolódni, amik segítenek a céljaim elérésében, amik motiválnak, és milyen szép lenne, ha ugyanakkor nagyobb befolyásom lehetne arra, hogy az adott helyzetben kevésbé szerencsés érzések ne ragadhassanak el és ne nyomják rá bélyegüket a viselkedésemre. Ahogy ezen gondolkoztam, próbáltam megfejteni, hogy ez vajon hogyan is működhet. Igyekeztem felidézni, megvizsgálni azokat a helyzeteket amikor ez sikerült és vidám voltam és eredményes, valamint azokat is, amikor elragadott egy rossz érzés és hatalmába kerített a szorongás, a harag, vagy a félelem. Észrevettem, hogy ezek nagyon más állapotok, amik kihatnak a lényem egészére, beleértve a testem biológiai működésétől kezdve, a hangulatomon át, a gondolkodásom irányultságáig mindent.

De mégis, akkor mitől függ, hogy választhatok-e? Vagy mindig választhatnék? Csak néha nem sikerül?

Egyszer csak rádöbbentem, hogy ez mennyire végtelenül egyszerű és mégis milyen nehéz. Hiszen mindig dönthetek, ha tudatában vagyok ennek a lehetőségnek. Mindig választhatok, ha ezt választom. Ha nem ezt választom, akkor csak úgy történnek a dolgok, akkor sodródom. Hasonlít ez a működés egy gép automatizmusához, vagy egy állat ösztönszintű működéséhez. Ugye ismerős ez a működés? Amikor nálam benyomnak egy gombot, olyan, mintha lefutna egy program és én annak megfelelően automatikusan reagálok. Itt nincs választás. Mintha nem lett volna rá idő. Vagy amikor például rossz napja van az embernek, és akkor valaki „beszól neki”, egy olyan megjegyzést tesz, amit a másik sértőnek talál. Ugye ilyenkor úgy érezzük, mintha behúztak volna egyet, és sokszor bizony mi is visszaütünk, visszaszólunk.

Ez az agresszív működés. Az ösztönök szintjén megvan bennünk, mint ahogy az állatokban is, ez is hozzánk tartozik, mert néha szükség van rá. Ahhoz például hogy életben maradjunk… Mondjuk életveszélyes helyzetekben. Ahol nincs rá idő, hogy döntsünk, hogy válasszunk. Ahol azonnal cselekedni kell. De vajon valóban életveszélyben voltam, amikor legutóbb így viselkedtem, amikor nem döntöttem úgy, hogy választok? Tényleg nem lett volna rá idő? Vagy csak nem figyeltem oda? Elengedtem a kontrollt és hagytam, hogy hadd történjenek a dolgok, még akkor is, amikor már olyan „nemszeretem” irányba kezdtek húzni.

Számomra a tudatos döntés és a döntés tudatossága a valódi felelősségvállalás.

Hiszen ki a felelős? Aki felel. Aki válaszol. De csak az válaszol, akinek kérdései vannak. Az, aki előtte feltette magának a kérdést: tényleg ezt szeretném? Ez a választásom? Ez a viselkedésem a legcélszerűbb, a legmegfelelőbb, amit éppen most tehetek?

Azt gondolom, hogy ha tudatosítjuk magunkban a választás lehetőségét, akkor felismerjük, hogy minden helyzetből számtalan út vezet tovább és döntéseink hatására más-más irányba halad tovább az életünk. Ezért nem mindegy, hogy döntéseinket tudatosan mi választjuk-e meg, vagy azokat múltunk történései, személyiségünk rejtett mintázatai és belső működésünk homályos eredetű programjai befolyásolják. Ez is épp egy ilyen pillanat…

Vajon merre vezet?/ Te merre vezeted?